Csak áramlanak a panaszok hogy nem mennek a hirek. Igyekszünk higgyétek el, állandó wi-fi problémáink vannak.

Az élményanyag viszont gyűlik szépen. Marrakech felé robogunk amikor ezeket a sorokat irom, de ne szaladjunk ennyire előre. Az elmúlt éjszaka érkeztünk meg igazán Afrikába.

Egészen fitten érkeztünk le Algecirasba. Maga a város és a kikötő nyomába sem ér Almeriának – de amúgy egy teljesen jó hely. Kikötőbe be – na eddig volt sima az ügy. Innentől a legkülönfélébb népcsoportok tagjai elhalmoztak jótanáccsal hogy hova kell beállni ha az ember Tangerbe szeretne menni. Persze nem oda kellett. Aztán megtaláltuk a megfelelő embert egy kikötői vontatókocsi sofőrjének személyében. Ő viszont olyan jót mondott – ismeri a terepet…- hogy mindenféle vámellenőrzés mellett elhaladva egy átjárón már bent is voltunk – közvetlenül a hajófeljáró rámpa tövében. Vicces volt hogy gyalog kellett visszamennünk gyakorlatilag a tranzitból jegyet venni – meg persze némi személyi vámkezelésen átesni. Röpke másfél óra alatt sikerült is a halál zsúfolt kikötőben jegyhez jutni – az este tizes kompra.

Ez önmagában nem volt gond – bementünk végre netezni, „halat másolni”, Gárdonyiékat megvárni, Karcsi összedobott egy pazar borjú ragulevest. Gyula persze nem eszi meg senki főztjét, hideg élelem és Coca-Cola – de ez megszokott nála. Eközben olyan k. hideg lett és fújt a szél, hogy éreztük: ez nem lesz igy jó.

Kilenckor szóltak hogy a tizes komp 12kor fog érkezni. Ebből lett fél hármas behajtás a kompba és egy elég szar két órás út. Azért hajnal ötkor mi voltunk az elsők akik kihajtottunk a városba – a vámolás nyugi volt. Álmosak voltak a népek. Itt már mindenki mosolyog, beszél, cigizik és papirokat irkál. Tulajdonképpen rendben is van ez igy – nem kell mindig európai szemmel nézni a dolgokat.

Már mindenki aludt ezerrel amikor Gyula és Szabolcs mint navigátor eldöntötték hogy semmi értelme reggel hétkor megkeresni a kempinget – aligha van nagy buli :) - inkább irány a festői óceánparti autópálya és Marrakech, illetve Ait Ben Haddou elhagyott kasbah-városa. Ha minden jól megy valamikor koraeste ott lehetünk – azért Marrakechben időzni kell egy kicsit, meg ugyebár bevásárlás és internet.

Útközben néha esik, néha süt, de nincs valami nagy meleg. Egy parkolóban Gyula megszerelte három járdaépitő munkás „gépét” – úgy látszik, zavarja, hogy nincs munka. Miattunk akár fél Afrika nyikorgó kerekeit befújkálhatja WD40-nel – soha ne legyen több dolga. Hubáék Joao-val (egy jó fej portugál srác, aki Marokkóban él és a Kaukázus Ralin ismerkedtünk meg) várnak minket Ouarzazate előtt egy megfelelő hotelben.

Hát itt tartunk most, minden oké, jó lesz ez.

Újabb fotók.

Algeciras kikőtője:

Kompolás hajnali 3-kor:

A sofőrök:

Csoportkép:

Marokkói ruckó:

Gyula megjavitja az útépitő gépet:

Barátunk, San Miguel:

A 260-as vigyorgó csapat: