Reggel hétkor kb. 4 óra alvás után indulunk tovább Perpignanból. Aravind meg bénázik félórát, megpróbál valamit átutalni egy magyar bankban telefonon keresztül. Belecsúszunk egy pompás reggeli kis dugóba, egy betonkeverő összekoccant egy régi kisautóval, kár alig keletkezett,viszont  több száz autó var rájuk. Afrikában sokkal gyorsabban lemegy az ilyen: félrehúzodnak és megalkusznak, vagy összeverik egymást, esetleg lincselés lesz, de nem papíroznak az út közepén másfél órát. Félnapokat viszont simán várnak, amikor két kamion belecsúszik a homokba, és nem lehet egyik irányba sem közlekedni.

Harc a hideggel

A buszon nagyon hideg van, kb. 5-6 fok. Meg az odaúton kikapcsoltak a fűtést, egyedül a nap melegít, meg a kis PB gázos hősugárzó, amit valamiért nem kapcsol be az üzemigazgatóság. A sivatagban is hideg volt reggelenként, de az másfajta hideg volt. Száraz, szeles hideg, de tudta az ember, h egy óra múlva mar jó meleg lesz. Európában a klasszikus nedves, csontig hatoló hideg várt minket. Ráadásul a nyárból megyünk át a télbe, és már szatmári szilvánk sincs. Nehéz lesz, főleg reggel és este.
Megállunk kb. másfél órára szerelni es átallni teli üzemmódba. A szerelés után szinte száguld a busz, nem hal meg az emelkedőkön, és egyenes szakaszon tartani tudja a 70-es tempót.

Alfabusz

Egy benzinkútnál találkozunk az Alfa busszal. Mondják, hogy egy orosz stoppos ránk hivatkozva akart felszállni hozzájuk Szenegálban. Vittünk pár stoppost, oroszra nem emlékszik senki sem, az alfásoknak is gyanús volt az arc, úgyhogy nem vettek fel. Mesélik, hogy hozzájuk is felkapaszkodott egy menekült a kompnál, a tetőn bujt el egy sátorban. Nem volt szerencséje, rálepett a határőr. Navégre, sikerült egy dologban megverni az alfásokat, menekültcsempészésben 2:1 ide, és nálunk sokkal vagányabb helyen bújtak el. Azért még par dologban visszük a palmat: a mi sofőreink, Gyula és Tuti jobban odarakták magukat: alfa buszt hazafele három sofőr hozza, ebből kettő frissen repült Bamakóba, és mennek Milanóba váltósofőrért. Lefele öt sofőrjük volt. Nálunk kettő (2) sofőr csinálja az utat oda-vissza. Arról nem is beszelve, hogy nekik sokkal kreténebb utasokat kell elviselniük,igaz, kevesebbet. Ja, es nekünk végig volt piánk. Csinálunk par közös képet, megbeszéljük, hogy talakozunk a Kossuth téren. Hajra.

Mestre egyre távolabb

Délután háromkor a tervezett éjszakai szállásig, Mestreig meg kb. 700 kilométer vár a buszra. Ez a mi tempónkkal 12-14 óra, tehát hajnalban fogunk beesni, ha nem történik semmi különösebb baj az úton. Beleszaladunk egy-két dugóba, Nizzánál mar látszik, h nem fogjuk elérni Mestret időben. Lemegy a nap, kezd nagyon hideg lenni a buszban. Még az odaúton Almeríában kiszedték a fűtést, az egyetlen hőforrás a kis Szieszta PB hősugárzó, amit szakemberek a picsafüst jelzővel szoktak illetni. Egy szerencsétlen autópálya-lefordulással elveszítünk egy újabb értékes orat. Éjjel egyre elérjük Bresciát, kis vitatkozás arról, h kellene-e még menni, Attila még menne, Gyula nem, Tuti nyomná akár hazáig. Aravind hátul alszik, nem lehet felkelteni, pedig az ő döntése szükséges egy ilyen helyzetben. Alvás. Az utolsó éjszaka a buszban, remélhetőleg.