A Hetes Busz projekt egyelőre szunnyad, de biztosak vagyunk benne, hogy előbb-utóbb életre fog kelni. Már esett itt szó trolibuszról, villamosról, gőzmozdonyról, hülyeségért nem megyünk a szomszédba. Majd idővel.
Node. Az elmúlt hónapokban sem tétlenkedtünk, és eddigi projektjeink mellé összehoztunk még néhány igazán belevaló kalandtúrát. Olyat amilyet még senki nem csinált előtte.
Miután ezeken nem csak 9 hely van, mint a Hetes Buszon, igy itt bárki velünk tarthat.
Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy a Hetes busz 2009 csapat egy fő kivételével (aki nem más, mint Karcsi, ő ugyanis még Ghanában kirándul egyet) szerdán éjfélkor megérkezett Budapestre.
Mindenki dög fáradt volt, és láthatóan nem bánta, hogy hazaért, de vigyorogtak és az afrikai élmények még az arcokra voltak irva.
A busz további sorsa hamarosan eldől, majd természetesen megirjuk.
Furcsa a busz nélküli lét, még nem álltunk át igazán. Nem akarom ismételni a tavalyi legénység által leirtakat, a lényeg hogy egy ideig még mozgott a talaj. Tegnap éjjel meg az ágy – de ez egy másik történet.
Enyhén fergetegesre sikeredett a Bamako-party, főképp hogy a Hetesbusz – Utasellátó megkapta az Év Bozótjárata különdijat, köszönhetően a leglehetetlenebb helyeken „végrehajtott” bulirendező missziójának.
Nagy és őszinte tapsot kaptunk, nem osztottuk meg a közösséget, mindenki elismerte erőfeszitéseinket. Persze semmi sem megy igazi magyaros botrány nélkül, a versenyben második helyezett csapat egyik tagja útszéli módon lehordta a szervezőket… A társainak is égett a pofája , ez van. Verseny életre halálra.
Éjjel még jócskán folytatódott a buli, meg olyan is volt hogy helyiek vertek helyieket – de ez senkit sem zavart.
A ma délelőtti iskolalátogatás és adományosztás kedves, megható és kaotikus volt, millió gyerek nyüzsgött körülöttünk, a máshol megszokottnál jóval fegyelmezettebben. Ez persze nem volt elegendő ahhoz hogy mindenki hallja a beszédeket, de érezhető volt a hála amit a hihetetlen szegénységben élő helyiek éreztek látva a komoly mennyiségü átadott adományt.
Minden erőnket kiszivta a több mint 40 fokban eltöltött egész délelött, kaja, alvás jött, most irány Titi kocsmája, ahol igazi helyi társaság vár minket zenével, vacsorával.
Bamakoi hétköznapok… mennyire jó is ez.
Karcsi már Ségou-ban, a zenei fesztivál zárónapjára ért fel. Holnap további jótékonysági események, a busz dolgait is el kell még rendezni. Unatkozni nem fogunk, bár a forróság miatt „kicsit minden lassabb”…
Utolsó napunk. Keserédes mint minden utazás vége. Még nem érezzük hogy mennyire jó lesz otthon lenni – csak azt hogy mennyire nehéz innen elszakadni. Tegnap este sikerült ebből kifolyólag filozófikusra innunk magunkat… hajnal felé pedig aszálloda teraszán megjelent a világszerte hires mali sas… Na befejezem mert ez teljesen érthetetlen, bővebben meg nem fejthetem ki. Majd valami otthoni partin mesélünk.
A buszból már kipakoltunk teljesen, a helye is megvan, nemsokára átvisszük, hadd pihenjen. További sorsa még kérdéses, mindenképpen vigyázunk rá, lehet hogy itt Maliban lép szolgálatba, lehet hogy nemsokára hazaindul. Két héten belül eldől.
Tegnap felejthetetlen látogatást tettünk Afrika legnagyobb kézművespiacán. Komoly hely, majd’ mindent lehet kapni, a kinai gyártmányú sárga-zöld műanyag lavórtól a száritott varacskosdisznó-fejig terjed a kínálat. Ehhez mérhető az emberek, illatok, szagok és egyebek kavalkádja – Afrika a javából.
Vudu piac Bamakóban
Gyönyörű helyben készült ezüstékszerek, tuareg gyöngyfüzérek – meg mittomén még mi minden… Kb. két órát birtuk a gyűrődést, aztán vissza kellett menekülnünk a Tamana medencéjébe. Somáék a kivételek, ők még ráhúztak egy órát és belemerültek a forgatagba.
Ezüstékszer készités helyben a piacon
Közben jönnek a hirek – számunkra ellenőrizhetetlenek. Ki kivel veszett össze, ki kivel verekedett össze, stb. Ez olyan jó magyarossá teszi az egészet, ahelyett hogy együtt örülne egy kis közösség annak hogy itt lehet. Azzal foglalkoznak hogy egymást basztassák - hát szégyelljék magukat. Welcome to the desert of the real…
Érdekes módon ti otthoniak talán már több információ és dezinformáció birtokában vagytok mint mi itt – de nem is igazán érdekel ez minket.
Felejthetetlen két hetet (plusz négy napot) töltöttünk együtt, teljesitettük amit vállaltunk.
Most irány az európai tél. Köszönjük a figyelmet, a szurkolást. Szervusztok.
# # #
Itt ragadnám meg az alkalmat, mint "itthonmaradt" tudósitó, hogy megköszönjem mindazok figyelmét és biztatását, akik a Hetes Busz kalandjait immár második éve figyelemmel kisérik. A blogunkat naponta 400-1200 ember olvasta, reméljük, hogy lélekben vagy valóságban is velünk tartotok későbbi izgalmas útjainkon is mint pl. az általunk szervezett Fehérorosz Futam vagy a fantasztikus izgalmakat igérő Kaukázus Rali.
Mindnen újdonságról beszámolunk a hetesbusz.blog.hu oldalon.
Végül pedig köszönjük a támogatást szponzorainknak és külön köszönetet kell mondanunk odaadó technikai és szellemi támogatásukért az Alfa Busz Kft., az IK járműtechnika Kft. és a SzigetbuszKft. tulajdonosainak és alkalmazottainak. Nélkülük ez a sikeres projekt valóban nem jöhetett volna létre!
Azaz rendben befutottunk Bamakoba, olyannyira rendben hogy ötkor már a szállodai medencében henyéltünk sörök társaságában.
De térjünk vissza Diémá-ba. Megfejtődött a francia hölgy – English lady paradoxon. Ketten csinálják a Village Ventures-t, azaz mindkét állitás igaz. Pam Young elképesztő fazon. Kb. 60 éves, fél évet Spanyolországban él, felet pedig Diémá-ban. A hely döbbenetesen szegény, de mindent áthat ezeknek a nőknek a derűje, békéje, odadása. Hiába volt a vadkemping egy tehénszaros legelőn (melynek szélén az „alapitvány” vályogviskói és sátrai állnak), hiába nem volt rendes wc, a csapatok jó része egészen egyszerűen nem akart elmenni máshova.
Pam fellátogatott hozzánk a buszra a falufőnökkel, beszélgettünk egy fél órát. Fantasztikus emberek. Nem kicsit döbbentünk meg amikor kiderült hogy 140,000 (nem vicc!!!) embert pártfogolnak a környéken akiknek szinte mindenét elmosta az utolsó esős évszak, próbálnak nekik áramot, kutat intézni, szinte teljesen nincstelen szavanna lakókról beszélünk akik szó szerint egyik napról a másikra élnek.
Pam Young, a falufőnök, Eszter, Vera és Szabolcs gruppenführer
Még az éjjel (amúgy nem volt rövid a terasz party, háromkor mentünk aludni, tevékenyen részt vett benne a Beer Team, valamint a szervezők) rövid kupaktanácsot tartottunk és arra jutottunk hogy innen nem mehetünk el némi ruhanemű és iskolaszer átadásával. Itt komolyabb segitségre van szükség.
Úgyhogy (remélem Aravind nem öl meg…) odaajándékoztuk az 5.5 kilowattos benzinmotoros aggregátorunkat az alapitványnak.
Mindenki elég megindult volt, úgyhogy egyre-másra kerültek elő a dolgok az autókból, varrógép, számitógép, viztisztitó berendezés… Ez azon órák közé tartozott amikor jó volt ott magyarnak lenni. Persze az volt a terv hogy pénzzé tesszük – de higgyétek el, jó helyre került, jobb helyre mint egy bamakoi használtcucc kereskedő boltjába. Pam megigérte hogy ir majd emailt és elmeséli hová került az áramfejlesztő.
Azán indulnunk kellett, várt ránk még 350 km Bamakoig. Erről sokat nem érdemes beszélni, ledaráltuk, már nagyon izgatottak voltunk. A táj gyönyörű, az emberek kedvesek és semmijük sincsen. Megálltunk kuplung holtjátékot állitani meg pihenni egy csöppnyi faluban, kiosztottuk a maradék sportszeleteket, bementünk a házak közé, fotózkodtunk.
Aztán egyszercsak Bamako. Forró, poros, zsúfolt – és egy remek hely. Mindenhol szól a zene, elképesztőek a lányok, biztonságos. Szóval végre újra itt lehetünk! A szálloda a tavalyi, szerencsére volt hely, annak ellenére hogy a foglalásnál egy nappal előbb itt vagyunk. Holnap vár ránk a hivatalos célbafutás és esti fogadás, megérkeznek a Kayes-Kita útvonalat választók és a versenyzők, valamint ott van ugye Titi kocsmája. Holnapután pedig a jótékonysági események sora. Jó itt lenni.
Két apróság. Láttam a kommentek között hogy valaki emlitette hogy a nyugat-szaharai autószabaditási müveletben nem szóltunk a Csepelről. Ezért elnézést, akkor még csak másoktól hallott infóink voltak. Azóta láttunk képeket is – hát szép műsor volt, amiből a Vöröscsepel és mások is tevékenyen kivették a részüket. Amúgy halál jó srácok – úgy látszik a Csepelesek már csak ilyenek.
A tegnap internet hiányában elmaradt beszámoló most kerül pótlásra. A fiúk (és Szöszi!) azóta már megfürödve, kisimúlva ücsörögnek a bamakói Tamana hotel kertjében jéghideg sörüket szopogatva. Nem vagyok irigy... - szerk.
# # # # # #
Teljesen átlagos afrikai (budapestbamakos) nap volt.
Kiffába este, nem sokkal alkonyat után érkeztünk, a hely sokat változott tavaly óta, sokkal több a szúnyog – de a helyi erők szerint ez még nem az a szúnyog. A legénység persze lelkesen eszi a malária elleni szert, nem tudják hogy azellennemvéd…
Kiffa amúgy teljesen rendben van, jópofa volt a piac, Karcsi és Szabi reggel kilenckor már vissza is ért az esti partyra szóló nyersanyaggal 6 kiló hihetelen friss marhahús, zöldégek és egy remek papucs volt a felhozatal. Mindez igen drága volt, olyan 5000 forintnak megfelelő helyi bizbasz. Persze a krokodilfarmozásból nem lett semmi, mert Idomou brada és a teljes versenymezőny 75 százaléka csúnyán beragadt a sivatagba, Atar és Tidjikja között éjszakáztak valahol. Idomouról kiderült hogy nem kizárólag a lehúzáshoz ért, a rendezőség teljes döbbenetére reggel a legszarabb autóval körbeautózta a bivakolókat, majd visszajött és közölte hogy „aaaaaarrrraaaaaaaa” – magyarul. És tényleg arra kellett menni!!!!
Innentől mindenki rendben befutott Kiffába, estére fáradt de lelkes csapat verbuválódott buszunk köré. Szeretnek mert van sör, kaja meg kettőhúsz.
Na oké, nem mindenki ilyen. Szerény becslésem szerint kb 30 fix új indulónk van az augusztusi Kaukázus Ralira, azt a rendszert dolgoztam ki hogyha a nevezni szándékozó emailben be tudja magát azonosítani akkor megkapja az előfoglalási kedvezményt. Igyekeztem én nyomtatni nevezési lapot, de a kisváros egyetlen ismert printere egy igen fáradt nejlonzacskó alatt figyelt. Nem erőltettük.
Az estére befutottak között volt pár jóbarát, 4finger Miki, egy beazonosíthatatlan mali lakos kis szakállal és egy jövendőbeli mali lakos kalapban, akiről nem beszélünk. Erre a nagy örömre meg kellett inni majd’ minden alkoholmentes italt, mert hát Mauritánia iszlám köztársaság ugyebár.
Este persze jött a szokásos rémhír, miszerint a mezőnyre veszély leselkedik dél Mau. és észak Mali között. Este volt egy Villám-eligazitás, amin Idomou az algériai tuareg bandákon kívül felhivta a figyelmet a turisztikai adó elmaradt befizetéseinek pótlására, valamint bemutatta a helyi falufőnököt, aki régi bráder és májfrend. Kis szépséghiba, hogy délután ez a pasas kérdezte hogy akarunk-e pénzt váltani. De az is lehet hogy ez az itteni falvak fönökeinek privilégiuma és tulajdonképpen csak segíteni akart. Sosem tudjuk meg, nem is kell vele foglalkozni. Afrika. Kész. Lényeg a népek barátsága – meg Maliban már van sör. Flag Forever Fan Club :)
Meglepetésünkre a teljes rendezőség ugyanazt találta ki mint mi – irány Ayoun el Altrous, aztán délnek a remény útjának nevezett új aszfaltúton Maliba, majd Nioro du Sahel és a nap végén táborozás Diémá-ban, ahol komoly ajándékozás következik. Ott van egy idős francia hölgy alapitványa (úgy lehet megtalálni hogy bemész a faluba és keresed az „English lady-t” – de ez megint csak Afrika…) amely nincstelen gyerekeket tanít olyan tevékenységekre amelyekből később majd meg tudnak élni, például varrás, agyagozás.Mi már Pesten kitaláltuk hogy ez nekünk lett kitalálva, fel fogjuk öltöztetni a komplett alapítványt – köszönhetően nektek, otthoni barátaink Budapesten, Csajágon és máshol. Majd jól fényképezünk, hogy lássátok – nem volt hiába az adománygyűjtés.
Ha minden igaz este elmegy ez a beszámoló, képekkel együtt. Ezen leszünk.
(Kis késéssel, de megjött, elment - a szerk.)
Minden bamakós egészséges és jól van, nyugi. Minnyá lesz térenergia sakkor.
...mondom ezt én itthonról, aki csak annyit tud, hogy néhány órával ezelőtt még úton voltak a mali fővárosba, de szerintem már meg is érkeztek.
Ezért is nyaggattak, hogy szerezzem meg a Hotel Tamana pontos cimét, pedig mondtam nekik, hogy elég, ha elnavigálnak a vigalmi negyedbe, mert a hotel a La Terassa nevű kupi és a Crazy Horse nevű indiai üzemeltetésű bár között van, ezeket pedig minden rendes bamakói férfi ismeri.
A csapaton érződik az izgatottság, mégiscsak 2 hét buszozás után érnek a célba, ami akárhogy is megtettük tavaly is ezt a távot, mégiscsak nagy dolog, na.
Kimentették magukat, hogy nem küldtek tegnap hireket, de állitólag Diemában nem volt net. Na ja, tudom én, hogy van ez, amikor Mauritániából Maliba lép az ember, az első dolga, hogy egy jó hideg Flag vagy Castel sör lemenjen a torkán. Aztán még egy, aztán még egy... a hirek meg várhatnak :)
Bizom benne, hogy miután megtalálták a szállást, küldenek némi sztorit meg képeket, mert ott speciel tudom, hogy van net ;)
A nagy helyzet az hogy ma nem csináltunk még semmi olyasmit amit amúgy kilenc (vagy tiz?) napja csinálunk, be sem inditottuk a buszt. Jelenleg a tetején ülök a teraszon egy kempingszékben a napernyő alatt, az óceán zúgását hallagtom, van nálam egy sör és irok a blogra. Mai jelmondatunk: „szar az élet”. A tegnapi az volt hogy „most már lehet nő is” – de persze csak a szánk jár.
A tegnapi beszámoló elküldéséből visszafelé jövet majdnem meghaltunk Karcsival egy pick up platóján amikor két sávot átszelve kitolatott elénk egy barom – de ez itt teljesen elfogadott dolog, nagyon nem is lepődtünk meg.
Azok kedvéért akik nem voltak még Nouakchottban egy rövid szubjektiv a városról:
-ne vezess
-ne izgulj
- ne felejts el két kifejezést: no problem és my friend.
Aki ezeket komolyan veszi semmi gondja nem lesz. Az utákon elképesztő afrikai forgatag, rettenet dzsuva, por, ráadásul egyáltalán nem olcsó hely, de mégis – valahogy imádom. Nem tudom megmagyarázni de igy van. Ezért várom már a bamakoi három napot – jó lesz ott is kicsit körülnézni. A mali zene és a mali cuccok még jobbak.
Visszatérve a tényekhez – ma délelőtt a semmittevés után bementünk a „marché central”-ra, Afrika egyik legnagyobb kézmüvespiacára. Vettünk pár szép ékszert, de inkább csak nézelődtünk. Jó hely – ha felfogod hogy hol vagy és fejben tartod a fent leirt jótanácsokat. Embertelen mennyiségű áru, lehetetlen kitalálni hogy mi honnan van és egy részéről azt sem tudni mire való. Erdekes.
Mire visszaértünk szép lassan kezdenek jönni az autók és motorok, bár azok akik az apály kezdetekor indultak a B2 beachről még nem értek ide. Befutott a szervezőiroda lakóbusza, hullafáradt legénységével. Eszterék mesélték hogy se rendesen enni, se rendesen aludni nincs idejük a versenyzőknek, ráadásul valaki csal és átfesti meg eltünteti a jeleket. Kedves ember lehet, ha a többi versenyző egyszer elkapja biztosan elássák. Nem lennék meglepve ha magyar lenne.
Sok történés várható még a mai napon, reméljük befutnak pesti barátaink is, utolsó infónk szerint tegnapelőtt voltak Marseille-ben, amilyen állatok képesek ideérni. Robiékat is várjuk, de róluk nincs hir. Holnap beszámolok mindenről.
Folytatás másnap:
Aztán az élet másképpen akarta, nem jutottunk újra Nouakchottban nethez – igy most egy nappal később Kiffából pótolom. Estere rengeteg auto lett Nouakchottban, buli is kerekedett, de csak úgy szolidan, iszlam köztársasághoz méltóan. Azt csinálhatnánk amit akarunk persze, de felesleges belegázolni a helyiek lelkébe – még akkor is ha nálunk van a pénz, ami nekik kellene.
Befutottak Unimogék is, harom napja homokoztak, hullák voltak. De elégedettek. Ezért jöttek.
Karcsi zöldséges hallevese egyszerűen atom volt, elfogyott az utolsó falatig. Kicsit nehéz volt reggel a felkelés – de megérte.
Egy hosszú de nagyon szép és érdekes szakasz volt a mai Kiffáig, 11 óra alatt volt minden; Szahara, szavanna, sziklás fennsik. Azért elég volt...
Most tehát itt Kiffában, ma bevárjuk a mezőnyt es a versenyzők is ide érkeznek. Gondolom lesz mondanivalójuk.
Üdv mindenkinek, itt mindenki jól van, semmi gáz.
Néhány fotó, hogy szinesedjünk.
Halászhajó Nouakchottban:
Szines munkaeszközök és szines szórakoztató eszközök:
A hajnali indulás után (simán kifértünk a nouadhibou-i Camping Abba kapuján, senki sem kért egy fillért se tőlünk, csak folytatódott a vállveregetés) nemsokkal a helyi halpiacon vett szép nagy homárokat Gyula egzotikus fűszerekkel elkésztette, nyolckor már az UFO leszállópályánál falatoztunk.
Teli gyomorral nem lehet dolgozni, úgyhogy egy-egy feles és cigi után a sofőrők mély álomba szenderültek. Szöszi vezetett, bár kissé nehezen barátkozott meg a kupplunggal, túl puha neki a Corsa után.
Tamás keze egyre jobb, tegnap leverte szkanderben az egész katonai csendőrséget, úgyhogy aztán mehetett velük teázni – igen kedveli a mauritán tipusu 3,5 órás teaszeánszokat - ötkor végeztek.
Szabi természetesen nem fogyaszt alkoholt, igy a lengyel-magyar-szlovén-lett-litván baráti társasággal töltötte a fél éjszakát, zsugáztak, kóláztak. Kopogós römiben mindig jó volt, nem is volt keresnivalója a sok lökött külföldinek.
Persze hihetetlen jó volt a rengeteg jó fej magyar turiszt között, olyan kedvesen viselkedtek, belopták magukat minden afrikai szivébe. Jó itt magyarnak lenni, na!!!
Jöjjön hát a valóság...
A táborba 4-5. autóként érkeztünk, a (tényleg) ott levő hadsereg emberei elkerekedett szemmel figyelték ahogyan 16,27 méteres kis gépünkkel beálltunk a kempigbe – centire ide-oda, öröm volt nézni. Idoumou (legendás mauritán kalmár, önjelölt segitő és minisztériumi tisztviselő - a szerk.) széles mosolya sokat sejtetett, mindenki „májfrend” volt. Nagyon gyanús akkor lett amikor kérés nélkül hozta a laptopját és a mobilnetjéröl INGYEN elküdhettük a tegnapi beszámolót.
Olyan korán volt hogy Maria még nem főzött, úgyhogy a szomszéd disco-kocsmában kajáltunk – nem bántuk meg. Nem gyorsan, de remek marokkoi tajin-t ehettünk.
Mire visszaértünk kezdett megtelni a tábor. Szinte mindenki egyik szponzorunkról mesélt, Robi sikeresen elásta az Unimogot előzö este a tengerparton. Ki akarta húzni a MAN, az is elakadt. Meg még valami 6-7 gép. Aztán Thomas Danuch (aki persze előbukkan mindig, akárcsak a kaukázusi kiránduláson) szerzett Dakhlából reggelre valami munkagépet ami szépen kirángatott mindenkit – kb. délre.
Igazi rendes Bamakós tábori hangulat lett, a miniszter (tényleg, ezért lejött Nouakchott-ból) tartott eligazitást, aminek a lényege az volt hogy a népek barátságának kivetülése után mindenki menjen minden problémájával Idoumou-hoz. Vicces egy brigád, de esküszöm szórakoztatóak.
További érdekességek:
- A szlovén lányok még mindig szépek
- Thomas még mindig szereti a sört
- Gzegorz és Huba a busz tetjén sátort vertek, ott szunyáltak
- Megkerült a „riporta brada” is, ő nálunk aludt éjjel
- A népek barátságát rendesen ápoltuk.
- Buza Sanyi és csapata jó fejek, akarnak jönni Kaukázus Ralira – úgy legyen
- Fábry Sanyi és csapata minden ellenkező hireszetléssel ellentétben itt van a két mentővel, kedvesek, jó fejek, isznak…
Na, reggel kiderült mi volt az az ingyen internet…
A mauritán kormány gondolt egyet és kivette a „tourist tax”-ot, ami 1 Euro/fő/nap. Természetesen ennek beszedését a Mauritán Idegenforgalmi Minisztérium képviselőjére, Mr. Idomou Abderrahman úrra bizta, aki lelkiismeretesen elegett tett eme nemes küldetésnek.
Nagyrészt nevetgélve róttuk le a rettentő adót (vagy kadót ? :), de volt olyan eke paraszt magyar (Ati ezt hagyd bent kérlek!!! – rendben; a szerk.) aki ezen fel volt háborodva, sőt, olyan is akadt aki a kempingért fizetendő 10 (tiz!) Eurot is sokallva olyat hisztizett hogy igazán és mélyen elszégyelltük magunkat. Főleg amikor azt emlegette hogy tavaly 1 Euro volt ugyanitt. Az vicces, mert tavly nem itt volt a tábor – de hát ez van, ez is a mi népünk, ő is csak egy szavazópolgár. Szerintem Idoumou rendesebben elvezetné kicsiny országunkat – de az biztos hogy lé az lenne…
Mire leszereltünk, felszereltünk, kiálltunk, leróttunk addigra volt vagy 11, de mindegy, ma csak annyi a dolgunk hogy megnézzük az UFO leszállót (ha le tudunk menni) és lezúzzunk a nouakchotti hotel Sabha-ba, majd bevárjuk hogy a sok önjelölt Carlos Sainz mennyire üti szét az autóját a nemzeti parkban (tisztelet a nem kevés kivételnek, van itt azért pár ember aki igen jól vezet) – és persze hogy keressünk wi-fit s mindenkit jól felhivjunk a skype-telefonon. Majd igyekszünk.
Ja, volt egy laza kerékcsere (nem defekt, csak eltört a szelepben valami basz és lassan eresztett a B tengely jobb külső gumink) az út szélén. Itt mindig fúj a szél ugyhogy már jól le vagyunk homokozva. De fociztunk, segitettünk amiben tudtunk, úgyhogy semmi gond. A hangulat szerintem Pazar.
Hát kedves barátaim, megint egy szép nap – és még nincsen vége.
Tegnap Boujdurban a fürdés, viztöltés, netezés, evés és pár pohár vörösbor után remek hangulatban vágtunk neki a Dakhla felé vezető utnak. Tudtuk hogy hosszú lesz még a nap de adtunk vége magunkra úgyhogy nem számitott. Esemény nélkül odaértünk ahhozGPS ponthoz, ahol le kellett hajtani az útról. Na, eszünk ágában sem volt ott lehajtani, be a homokos kavicsosba éjjel egykor. Inkább kitaláltuk hogy nyomjuk még amig jólesik, annál közelebb leszünk a határhoz.
Közben útba ejtettük a Ráktéritőt, a magyar nyelvű táblájával amit a Budapest-Bamakotól kapott ajándékba tavaly. Ekkorra már kissé újra gyűröttebbek voltak a fejek, nem bántuk hogy elértünk egy nyitvatartó benzinkutat ahol a szokásos éjszakai ájulás jött….
….és tartott egész addig amig ötkor Gyula ébresztőt fújt, irány a hiresen szopatós Nyugat-Szaharai / Mauritán határ. Ez később kiderült igen jó döntés volt.
A határátlépés menetét nem részletezem ,úgy is két és fél óra volt hogy csaknem a mezőny elején voltunk és elosztogattunk egy tucat G’Roby pólót. Utána jött a neheze – vagányak vagyunk, nem fogadunk vezetőt keresztül az aknamezőn, jártunk már erre többször is.
Na el is ásta magát a busz, mint az állat. Ásás, homokvas, rugatás, megint ásás, megint rugatás – a tűző napon. Lógott a belünk mire újra köves talajra értünk. Ehhez a kulisszát a körbe heverésző felrobbant illetve szétszedett autók, a gyülevész helyi bűnözők és a kedves arab nézelődők adták. Pazar félóra volt.
A Mauritán szervek az előzetesen beharangozottnál is sokkal kedvesebben és gyorsabban elengedték a „Le Caravan De Humanitaire” ott levő tagjait – jó volt nézni az ásás közben mellettünk elmenő teherautósok arcát amint kikerültük őket a két mentőautóval és a vállunkat veregető katonák között kb. fél óra alatt (ebben benne volt egy gyors ima is) becsúsztunk.
Egy gyors fürdés az óceánban, majd irány a kiváló Nouadhibou, az al-Jazeera hotelben van net. Este küldöm.
Tudjátok valahogy a szopásból lesz a legjobb élmény. Ez butaság – de igaz.
