HTML

Hetes busz Bamakoba

Egy átalakított régi Ikarus csuklószbusszal Afrika szívébe a Budapest-Bamakon

Friss topikok

Rovatok

Járműspecifikáció

2007.10.12. 15:04 :: siposakos


A "Hetes busz" előélete

A buszt a szervezők a Magyar Honvédség nyírteleki rakétatechnikai raktárbázisán találták, itt teljesített szolgálatot az elmúlt 20 évben, egészen nyugdíjazásáig. Feladata az volt, hogy Nyíregyházáról Nyírtelekre (10 km) szállítsa reggel az alkalmazottakat, délután pedig vissza vigye őket, azaz napi 20 kilométert futott. Így szolgálati ideje alatt alig több, mint százezer kilométert tett meg.

Miután kimenekítették a honvédség kötelékéből, egy erre szakosodott átalakító üzembe vitték, ami szülőföldjén, a székesfehérvári Ikarus gyár területén található. Tehát hazatért.
A cég mérnökének vázolták az elképzeléseiket, aki elkészítette a tervrajzot. Az igényelt átalakítások mellett természetesen megvizsgálták a busz műszaki állapotát, összeírták a javítások listáját és indulhatott a nagyszabású munka.

Átalakítás

A buszt a székesfehérvári volt Ikarus gyár egyik speciális üzemében alakítják át, és a tervek szerint november közepére készül el, majd az érdeklődő közönség is megtekintheti. Igyekeznek komfortossá tenni, hiszen több mint két hétig ez lesz 9 ember otthona. Lesz benne klimatizált hálóhelyiség, zuhanyfülke, komplett konyha, nappali tér LCD tévével, szerverrel, számítógépekkel és wi-fi kapcsolattal. A "Hetes busz" helyi kommunikációs központként is funkcionál majd. A buszon működő wireless helyi szerveren bármelyik rally résztvevő tárolhatja és megoszthatja fényképeit és videofelvételeit.
A jármű lehet az esti partik központja, ugyanis a DJ pult mellett komoly hangtechnikát is szerelnek bele. A közönség szórakoztatásáról külső, nagy teljesítményű hangfalak gondoskodnak majd. A busz igazi különlegessége a 8 négyzetméteres tetőterasz lesz, ami amellett, hogy az utasok pihenését szolgálja, kiváló hely fotó és video felvételek készítéséhez.


Technikai adatok ínyenceknek

Az Ikarus 280 a székesfehérvári Ikarus autógyár elővárosi-városi csuklós busza, az Ikarus 260 csuklós változata. Különlegessége, hogy ugyanazon íven tud kanyarodni, mint szóló változata, a kormányzott C tengelyének köszönhetően.

Hosszúság: 16 500 mm
Szélesség: 2500 mm
Magasság: 3160 mm
Tengelytáv A-B: 5400 mm
Tengelytáv B-C: 6200 mm
Fordulókör átmérő: 20,8 m
Az autóbusz tömege: 12 200 kg
Hasznos terhelés: 10 300 kg
Legnagyobb össztömeg: 22 500 kg
Padlófelület álló utasoknak: 15,63 m2
Szállítható személyek száma: 148
Ülőhelyek száma: 35
Ajtók: 3 bolygóajtó
Motor: Rába-MAN D.2156 HM 6U
Működési elv: négyütemű dízel
Összlökettérfogat: 10 350 cm3
Hengerszám: 6
Henger elrendzés: fekvősoros
Teljesítmény: 140 kW / 2100 f/p
Max. fogatónyomaték: 697 Nm / 1300 f/p
Sebességváltó: ZF 4HP 500
Abroncs (gyári): Taurus 1100 - 20" diagonál
Névleges feszültség: 24 V
Akkumulátor: 2 db 6 EU 13, kapacitás 182 Ah

(Forrás: Wikipedia)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hetesbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr8194421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csacskamacka 2007.10.18. 19:59:31

Sziasztok!
A klimatizálást hogy sikerült megoldani?

Tamil Tigris · http://www.hetesbusz.hu 2007.10.19. 07:20:29

Szia!

Vettünk egy mobilklímát, az kerül a busz hátsó "falára".


TT.

Prof 2008.01.12. 17:58:06

Sok sikert, figyelemmel fogom kísérni az utatokat!