HTML

Hetes busz Bamakoba

Egy átalakított régi Ikarus csuklószbusszal Afrika szívébe a Budapest-Bamakon

Friss topikok

Rovatok

A Hetes busznak nem kell gájd! Fizikum-felmérő a senki földjén.

2009.01.24. 21:27 :: Itthonmaradt

Hát kedves barátaim, megint egy szép nap – és még nincsen vége.

 

Tegnap Boujdurban a fürdés, viztöltés, netezés, evés és pár pohár vörösbor után remek hangulatban vágtunk neki a Dakhla felé vezető utnak. Tudtuk hogy hosszú lesz még a nap de adtunk vége magunkra úgyhogy nem számitott. Esemény nélkül odaértünk ahhoz GPS ponthoz, ahol le kellett hajtani az útról. Na, eszünk ágában sem volt ott lehajtani, be a homokos kavicsosba éjjel egykor. Inkább kitaláltuk hogy nyomjuk még amig jólesik, annál közelebb leszünk a határhoz.

Közben útba ejtettük a Ráktéritőt, a magyar nyelvű táblájával amit a Budapest-Bamakotól kapott ajándékba tavaly. Ekkorra már kissé újra gyűröttebbek voltak a fejek, nem bántuk hogy elértünk egy nyitvatartó benzinkutat ahol a szokásos éjszakai ájulás jött….

….és tartott egész addig amig ötkor Gyula ébresztőt fújt, irány a hiresen szopatós Nyugat-Szaharai / Mauritán határ. Ez később kiderült igen jó döntés volt.

 

A határátlépés menetét nem részletezem ,úgy is két és fél óra volt hogy csaknem a mezőny elején voltunk és elosztogattunk egy tucat G’Roby pólót. Utána jött a neheze – vagányak vagyunk, nem fogadunk vezetőt keresztül az aknamezőn, jártunk már erre többször is.

 

Na el is ásta magát a busz, mint az állat. Ásás, homokvas, rugatás, megint ásás, megint rugatás – a tűző napon. Lógott a belünk mire újra köves talajra értünk. Ehhez a kulisszát a körbe heverésző felrobbant illetve szétszedett autók, a gyülevész helyi bűnözők és a kedves arab nézelődők adták. Pazar félóra volt.

 

A Mauritán szervek az előzetesen beharangozottnál is sokkal kedvesebben és gyorsabban elengedték a „Le Caravan De Humanitaire” ott levő tagjait – jó volt nézni az ásás közben mellettünk elmenő teherautósok arcát amint kikerültük őket a két mentőautóval és a vállunkat veregető katonák között kb. fél óra alatt (ebben benne volt egy gyors ima is) becsúsztunk.

 

Egy gyors fürdés az óceánban, majd irány a kiváló Nouadhibou, az al-Jazeera hotelben van net. Este küldöm.

 

Tudjátok valahogy a szopásból lesz a legjobb élmény. Ez butaság – de igaz.

 

Welcome in Mauritania! Bon Voyage!

 

A rák téritője:

 

 

 

 Nem kell guide!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Senkiföldje:

 

1 komment

Címkék: busz hetes bamako2009

A bejegyzés trackback címe:

https://hetesbusz.blog.hu/api/trackback/id/tr99900316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vnweb 2009.01.25. 20:57:12

utolsó kép címe: "A tavalyi Bamakó rally eltévedt résztvevői" :)
süti beállítások módosítása